+36 70 977 4605 info@sznkse.hu

Hétvégén hazai mérkőzés sorozat volt a Városi Sportcsarnokban

Szombaton három mérkőzést is játszottak a miklósi lányok a Városi Sportcsarnokban.

Elsőként serdülőink fogadták a Dunakeszi csapatát. A mérkőzés tétje az első helyezésünk megtartása a csoportban, hiszen ellenfelünk a második helyen szerepel. Lányaink nagy játékkal megnyerték a meccset. Az eredmény: SZNKSE – VS Dunakeszi: 23-20. Gratulálunk!!

Íme Kiss-Balika Tímea edző értékelése a játékról:

„Már nagy izgalommal vártuk a bajnokságok elkezdését. Az első mérkőzésünk Rácalmás ellen volt január 22-én. Itt az eleje döcögősen indult, hiszen már rég voltak a játékosok ilyen helyzetben. Azonban utána magukra találva, egy határozott játékkal eredményesek voltunk.

A Dunakeszi csapata elleni mérkőzés folyamán sok kis hibával játszottunk, a pontosságnak még időt kell adnunk. Amiben még várok fejlődést, az a felelősség vállalásának bátorsága. Pozitív volt számomra, hogy végig hajtottunk és nem adtuk könnyen a helyzeteket, ami abban mutatkozott, hogy a védekezésünk rendben volt. Jól alkalmazták a váltásokat a játékosok és a kommunikáció is helyén volt. Ennek oszlopos tagja Kiss Barbara volt, valamint hátul a kapuban. Kovács Szonja is szépen tartotta a csapatot.

Csak így tovább Lányok!”

Serdülő lányok

Második mérkőzést ifistáink játszották az első helyezett BVSC-Zugló ellen, amely során sajnos alul maradtak. Eredmény: SZNKSE – BVSC-Zugló: 23-36. Simon Róbert edző helyett Illés Márton vezényelte le a mérkőzést. Az alábbiakban olvasható az értékelése:

„Köszönöm a lányok hozzáállását a mai mérkőzéshez! Nem a legjobb előjelekkel vártuk a listavezető BVSC csapatát, de ennek ellenére voltak hosszabb időszakok, amikor nagyon éretten és fegyelmezetten kézilabdáztunk! Amint nő az önbizalmunk úgy fognak csökkenni azok a ki nem kényszerített hibák, amik a különbséget adták a végére! Gratulálunk az ellenfélnek, Mi dolgozunk tovább!”

Ifi lányok

Harmadik mérkőzést pedig a Pest megyei bajnokságban szereplő senior csapatunk játszotta a Gödöllő csapata ellen. Fej-fej mellett haladva, a félidei 10-10-es eredmény után sajnos az ellenfél csapata győzött.

SZNKSE – Gödöllői KC: 19-23

Senior lányok

SZNKSE KIVÁLASZTÓ

Egyesületünk kiválasztót tart! 2008/2009/2010-es születésű LÁNYOKAT várunk 03.14.-én a kiválasztónkra! Csapataink minden korosztályban jelen vannak, felnőtt csapataink NBI/B-ben és NBII-ben játszanak, illetve az utánpótlás csapatainkat U8-U19-ig szerepeltetjük a...

bővebben

Szülői Fórum 2024.01.24 – Kihívások a versenysportban

Következő Szülői Fórumunk témája a "Klasszikus kihívások a versenysportban". Dátum: 2024. január 24. szerda Helyszín: Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház (Sárgaház) Előadás kezdete: 17:00 Gyermekünk egyesületben való jelenléte minden esetben választott...

bővebben

NEMECSEK – Sport Program

Magyarországon első sportszervetként elkészült a gyerekvédelmi útmutatónk a NEMECSEK Sport Program keretében. Egy ajánlás alapján megkeresett minket a Hintalovon Alapítvány, melynek fő profilja a gyermekeink jogaira és védelmére koncetrál. 2015 óta szeretnék elérni,...

bővebben

Egyéni sikereinkre is büszkék vagyunk!

Irány az európa-Bajnokság?  Leány strandkézilabda válogató       Minden évben lehetőséget kapnak országszerte játékosok arra, hogy részt vegyenek a válogatott csapatok játékosainak kiválasztási procedúráján. Minden esetben nagy büszkeséggel tölt el...

bővebben