+36 70 977 4605 info@sznkse.hu

Ismét élőben nézhetőek a felnőtt, így az NBII és Pest megyei csapataink mérkőzései hazai pályán. Rögtön holnap már NBII-es lányainknak szurkolhatnak a Városi Sportcsarnokba látogatók.

Nézőként való belépést a kormány által kiadott jogszabály feltételekhez köti. Ahhoz, hogy ezeknek a jogszabályoknak megfelelően tudjuk a hazai rendezésű mérkőzéseket lebonyolítani, az alábbi szabályokat kell betartanunk és kérünk minden kilátogató nézőt, hogy ebben legyenek segítségünkre:

  • Nézőként a sportrendezvényen csak koronavírus ellen védett személy vehet részt, illetve a felügyelete alatt álló 18 év alatti személy
  • A koronavírus elleni védettséget csak VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY felmutatásával lehet igazolni.
  • A jogszabály szerint egyesületünk, mint szervező és/vagy a sportcsarnok üzemeltetője kötelesek vagyunk megtagadni és megakadályozni annak a személynek a belépését, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát nem igazolja. Továbbá jogosultak vagyunk személyi igazolványt vagy bármely más személyazonosságot igazoló okmányt elkérni (pl. jogosítvány, útlevél, diákigazolvány).
  • Aki nézőként részt vehet a sportrendezvényen, annak a sportlétesítményen belül nem kell maszkot viselnie.

Itt letölthető egyesületünk hivatalos TÁJÉKOZTATÓJA!

 

VÁRJUK SZERETETTEL A HOLNAP 13 ÓRÁTÓL KEZDŐDŐ NBII-ES BAJNOKI MÉRKŐZÉSÜNKÖN A VÁROSI SPORTCSARNOKBAN, AMIKOR IS A GÁRDONY-PÁZMÁND NKK U22 CSAPATA ELLEN LÉPÜNK PÁLYÁRA!

 

SZNKSE KIVÁLASZTÓ

Egyesületünk kiválasztót tart! 2008/2009/2010-es születésű LÁNYOKAT várunk 03.14.-én a kiválasztónkra! Csapataink minden korosztályban jelen vannak, felnőtt csapataink NBI/B-ben és NBII-ben játszanak, illetve az utánpótlás csapatainkat U8-U19-ig szerepeltetjük a...

bővebben

Szülői Fórum 2024.01.24 – Kihívások a versenysportban

Következő Szülői Fórumunk témája a "Klasszikus kihívások a versenysportban". Dátum: 2024. január 24. szerda Helyszín: Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház (Sárgaház) Előadás kezdete: 17:00 Gyermekünk egyesületben való jelenléte minden esetben választott...

bővebben

NEMECSEK – Sport Program

Magyarországon első sportszervetként elkészült a gyerekvédelmi útmutatónk a NEMECSEK Sport Program keretében. Egy ajánlás alapján megkeresett minket a Hintalovon Alapítvány, melynek fő profilja a gyermekeink jogaira és védelmére koncetrál. 2015 óta szeretnék elérni,...

bővebben

Egyéni sikereinkre is büszkék vagyunk!

Irány az európa-Bajnokság?  Leány strandkézilabda válogató       Minden évben lehetőséget kapnak országszerte játékosok arra, hogy részt vegyenek a válogatott csapatok játékosainak kiválasztási procedúráján. Minden esetben nagy büszkeséggel tölt el...

bővebben