Jelenünk és céljaink
Egyesületünk mindig is a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tagja volt és annak szabályai, rendszere szerint működött.
Jelenleg egyesületünkben több mint 150 igazolt játékos játszik, többsége – több mint 130 fő – utánpótlás korú. Korosztályos csapataink és a bajnokságok, amelyekben indulnak:
- Felnőtt csapatok:
- Felnőtt I. csapat – NBII bajnokság
- Felnőtt II. csapat – Pest megye bajnokság
- Utánpótlás csapataink:
- Ifi csapat: Ifjúsági II. osztály
- Serdülő csapat: Serdülő III. osztály
- U11 – U14 csapataink: Gyermekbajnokság
- U8 – U10 csapataink: Kisiskolás bajnokság
Célunk, hogy Szigetszentmiklós és környékén élő, kézilabdázni vágyó gyerekeinek és felnőtt korú játékosainak megteremtsük az edzés, versenyzés lehetőségét. Az MKSZ stratégiájával és értékrendjével egyenértékű képzést, versenyeztetést biztosítsunk és a lehetőséget megteremtsük a tehetséges és szorgalmas játékosok számára a magasabb osztályokba való jutást. Fontos, hogy felnőtt csapatunk stabil, az élmezőnybe tartozó NBII-es csapat legyen.
Minden évben pályázunk TAO támogatásra, amely segítségével játékosaink számára biztosítani tudjuk: edzőket, mezeket, felszereléseket, sporteszközöket, egészségügyi eszközöket, gyógyszereket, utaztatást, tornákon, edzőtáborokban való részvételt (ottani szállás-étkezés, terembérlet), korosztályos bajnokságokban való részvételt, edzéshelyszínt.
Irodánkban szeretettel várunk mindenkit, akinek kérdése, kérése van.
Ügyeleti időpontok: hétfő 17:30 – 19:00 és szerda 17:30 – 19:00 óra között.
Irodánk címe:
2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81., Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
Egyéni időpont egyeztetésére is van lehetőség, melyet az info@sznkse.hu e-mail címen lehet kérni.
További elérhetőségek:
– Szakmai vezető: Balika Tímea +36 70 977 4605
Számlázási cím:
Szigetszentmiklós Női Kézilabda Sportegyesület
2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 19.
Adószám: 18669127-2-13
Kapcsolat
Hírek, cikkek, beszámolók
Irány az NBI/B!
Miénk a győzelem, a bajnoki cím! Irány az NBI/B! Egyesületünk 1995-ös alakulása óta felnőtt csapatunk az NBII-es bajnokságban már hazahozott 1 bronz érmet, 1 ezüst érmet és az idei év bajnoki megszerzésével együtt két aranyérmet. A munkát már hosszú évek óta...
Kézilabda Bál 2023
Most szombaton az év egyik legnagyobb szabású kulturális eseményére került sor egyesületeink életében. A közös szervezésű Kézilabda Bálunkon közel 300 fő volt jelen, ahol vendégeink között köszönthettük, a Polgármester Urat és az Alpolgármester Asszonyt, valamint...
Szülői fórum 2023.03.08
Kedves Szülők! Ismét Szülői fórumot tartunk, ahol Gyömörey István a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás szakágvezetője tart előadást. Téma: Az eredményszámítás kivétele az utánpótlásban Dátum: 2023.03.08 Kezdés: 17:00 Helyszín: Szigetszentmiklós, Sárgaház Az...
Komplex tehetségkutató program
A Magyar Kézilabda Szövetség komplex tehetségkutató programja országosan néhány szerencsés sportoló alapvető sportágspecifikus tudását és egyéni gyakorlati képzését helyezi előtérbe, idén két játékosunk is Horváth Bianka és Rupp-Müller Lilla résztvesz a programban....
Nyílt napok az SZNKSE-nél!
Új év alkalmával szeretnénk közelebb hozni még több gyermeket a kézilabdához, ezért a kijelölt utánpótlás edzéseinken bárki részt vehet, aki beletartozik az adott korosztályba. Próbáld ki magad szakképzett edzőink és igazolt játékosaink között, légy részese...
Szülői Fórum – Silye Gabriella, sporttáplálkozási tanácsadó
Dátum: 2022.11.23 szerdaHelyszín: Szigetszentmiklós SárgaházElőadás kezdete: 17 óra Előadó: Silye Gabriella, sporttáplálkozási tanácsadó Téma: Sportoló gyermekek helyes táplálkozása Az esemény regisztrációhoz kötött, melyet https://forms.gle/5VMBywRGRsdUGAgS6...
2022. 11. 27. SZNKSE és SZKSK közös meccs nap az Advent ünnepével fűszerezve
Kézilabda mérkőzés nap Adventi hangulatban! Az SZNKSE és SZKSK közös rendezésű ismét mérkőzéseivel várja 2022. november 27. vasárnap a kézilabda rajongókat. Az esemény keretein belül nem csak csapatainknak szurkolhatsz, a mérkőzések félidőjében játékos vetélkedővel...
Novemberi eseményeink
Mindenkit várunk sok szeretettel utánpótlás illetve felnőtt NB II-es meccseinkre: Dátum időpont Hazai Vendég Csapat Helyszín 2022.11.06 14:00 Szigetszentmiklós NKSE II. Mogyoródi KSK PM I. oszt. Városi Sportcsarnok SZSZM 2022.11.08 14:00 Szigetszentmiklós NKSE Dán...
Lezajlott a Városi Sportnap!
Most vasárnap egy igazán jó családi napnak lehettünk részesei. Egyesületünk kitelepült a Kéktó Szabadidőközponton megrendezett Városi Sportnapra. Mindig nagyon nyitottak vagyunk arra, hogy ne csak a pályán illetve az edzéseinket találkozzunk gyermekekkel és...