+36 70 977 4605 info@sznkse.hu

Történetünk

Szigetszentmiklóson a legjelentősebb helyi hagyományokkal bíró sportágak egyike a kézilabda. A városban az elmúlt évtizedek alatt több generáció nőtt fel a labda bűvöletében, a sportág híve és/vagy művelőjeként. Az egykori Csepel Autógyár megszűnésével a gyár nevével fémjelzett sportegyesület is megszűnt, vele együtt az addig virágzó férfi és női szakosztályok is. A játékosok nagy része szétszéledt, más egyesületekben keresett lehetőséget a játékra.

A Szigetszentmiklósi Női Kézilabda Sport Egyesület néhány játékosnak köszönheti létrejöttét, akik korábbi edzőjüket felkeresve hozták létre az egyesületet 1995-ben. Egy felnőtt és egy ifjúsági csapattal indult el és 4 év múlva felküzdötték magukat NBII-es szintre, ahol azóta is szerepel.

A sportág helyi népszerűségének és edzőjének köszönhetően időközben elindult az utánpótlás nevelés is. Az elmúlt 24 évben folyamatosan nőtt az egyesület létszáma. Az 1995-ben indult két csapatos egyesület mára több mint 150 fős játékosállományt tudhat magáénak.

A szerény anyagi körülmények között működő egyesületet tagdíjak, kisebb helyi szponzorok, és önkormányzat, valamint pályázatok segítségével tartotta életben az akkori vezetés.

Az edzéseket kisebb, szabályos méreten aluli beltéri tornatermekben vagy kültéri bitumenes pályákon tartottuk, NBII-es mérkőzéseket pedig a tököli sportcsarnokban. 2012-ben valamelyest javult a helyzet, amikor is megépült a Városi Sportcsarnok, így néhány csapatunk már szabályos kézilabda pályán készülhetett a bajnoki mérkőzésekre.

A TAO támogatás 2011-es megjelenése óta egyesületünknek egyre több anyagi lehetősége van.

Irodánkban szeretettel várunk mindenkit, akinek kérdése, kérése van.

Ügyeleti időpontok: hétfő 17:30 – 19:00 és szerda 17:30 – 19:00 óra között.

Irodánk címe:

2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81., Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok

Egyéni időpont egyeztetésére is van lehetőség, melyet az info@sznkse.hu e-mail címen lehet kérni.

További elérhetőségek:
– Szakmai vezető: Balika Tímea +36 70 977 4605

Számlázási cím:

Szigetszentmiklós Női Kézilabda Sportegyesület

2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 19.

Adószám: 18669127-2-13

 

Kapcsolat

3 + 15 =

Hírek, cikkek, beszámolók

Irány az NBI/B!

Miénk a győzelem, a bajnoki cím! Irány az NBI/B! Egyesületünk 1995-ös alakulása óta felnőtt csapatunk az NBII-es bajnokságban már hazahozott 1 bronz érmet, 1 ezüst érmet és az idei év bajnoki megszerzésével együtt két aranyérmet. A munkát már hosszú évek óta...

bővebben

Kézilabda Bál 2023

Most szombaton az év egyik legnagyobb szabású kulturális eseményére került sor egyesületeink életében. A közös szervezésű Kézilabda Bálunkon közel 300 fő volt jelen, ahol vendégeink között köszönthettük, a Polgármester Urat és az Alpolgármester Asszonyt, valamint...

bővebben

Szülői fórum 2023.03.08

Kedves Szülők! Ismét Szülői fórumot tartunk, ahol Gyömörey István a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás szakágvezetője tart előadást. Téma: Az eredményszámítás kivétele az utánpótlásban Dátum: 2023.03.08 Kezdés: 17:00 Helyszín: Szigetszentmiklós, Sárgaház Az...

bővebben

Komplex tehetségkutató program

A Magyar Kézilabda Szövetség komplex tehetségkutató programja országosan néhány szerencsés sportoló alapvető sportágspecifikus tudását és egyéni gyakorlati képzését helyezi előtérbe, idén két játékosunk is Horváth Bianka és Rupp-Müller Lilla résztvesz a programban....

bővebben

Nyílt napok az SZNKSE-nél!

Új év alkalmával szeretnénk közelebb hozni még több gyermeket a kézilabdához, ezért a kijelölt utánpótlás edzéseinken bárki részt vehet, aki beletartozik az adott korosztályba. Próbáld ki magad szakképzett edzőink és igazolt játékosaink között, légy részese...

bővebben

Novemberi eseményeink

Mindenkit várunk sok szeretettel utánpótlás illetve felnőtt NB II-es meccseinkre: Dátum időpont Hazai Vendég Csapat Helyszín 2022.11.06 14:00 Szigetszentmiklós NKSE II. Mogyoródi KSK PM I. oszt. Városi Sportcsarnok SZSZM 2022.11.08 14:00 Szigetszentmiklós NKSE Dán...

bővebben

Lezajlott a Városi Sportnap!

Most vasárnap egy igazán jó családi napnak lehettünk részesei. Egyesületünk kitelepült a Kéktó Szabadidőközponton megrendezett Városi Sportnapra. Mindig nagyon nyitottak vagyunk arra, hogy ne csak a pályán illetve az edzéseinket találkozzunk gyermekekkel és...

bővebben